Címkék

A múltkori blogbejegyzés kapcsán Gyuri barátom (akivel személyesen még nem tudtam találkozni, de a net összehozott bennünket) érdeklődését felkeltette az “Alvók” ötlete. Felvetette, hogy mi lenne, ha mindketten írnánk egy novellát belőle. Érdekes lenne látni, hogy mennyire hasonlóak vagy mennyire különbözőek lesznek. Meglódult az agyam, és továbbfejlesztettem a javaslatot.

Figyelem! (Itt jön  a dobpergés…) A Kreatív írás blog pályázatot hirdet novella írására.

A téma:

Alvók

Földi űrhajó érkezik egy bolygóra, ahol fejlett idegen lények élnek. Mindnyájan alszanak (vagy sztázisban vannak, vagy ilyesmi), gépek tartják életben őket, minden szükségletükről azok gondoskodnak. Az űrhajósok megtalálják a módját, hogy maguk is alvó állapotba kerüljenek, és egy gigantikus, közös álomba csöppennek, amelynek minden őslakos részese. Az idegenek egy csodálatos fantáziavilágot álmodtak maguknak, amiben elszakadhatnak a mindennapok gondjaitól, és képzeletüknek semmi sem szab határt.

Azonban egyszer csak valami sötét dolog történik …

  • Bárki pályázhat, nevezni a form kitöltésével lehet. Aki indulni szeretne, legyen szíves nevezzen minél hamarabb, hogy felmérhessem mekkora fába vágtam a fejszémet. Az írásokat arra a címre kell majd küldeni amit később adok meg e-mailben.
  • A témától kis mértékben el lehet térni, de maradjon meg a fő csapásirány. Nem kell feltétlenül klasszikus sci-finek lennie, fantasy, romantikus, krimi, stb műveket is küldhettek.
  • A novella ne legyen hosszabb tízezer szónál.
  • A beérkezett írásokat közzéteszem a blogon,  kérlek csak akkor küldd el, ha ehhez hozzájárulsz! A szerzői jogvédelmet a Creative Commons keretei közé szorítjuk.
  • Az értékelés szavazással fog történni, a legtöbb szavazatot kapó novella lesz a győztes. Eredményt a blogon fogok hirdetni.
  • A díj egy könyv, maximum 3000 Ft értékben, a győztes választhat, így biztosan olyat kap, ami tetszeni fog. Szponzorálást szívesen veszek – akár ajándékkönyv formájában is -, a felajánlások hozzáadásra kerülnek a díjhoz (esetleg második és harmadik díj is szóba jöhet.)
  • Nevezési díj nincs. Az egészet csak a résztvevők, az olvasók, na és jómagam szórakoztatása miatt csinálom.
  • Nevezési határidő: 2011. április 30. Beküldési határidő: 2011. május 31.

Ha bármilyen kérdésetek van, a kommentben szívesen várom.

Most pedig hajrá, írásra fel!

Advertisements