Címkék

, , , ,

Az Aranymosás irodalmi magazin 100 szavas írástechnikai játékot hirdetett.

“Szeretsz írni? Szeretnél szerkesztői véleményt? Játssz velem!
A nyertes beküldheti a regénye vagy novellája első 10 ezer karakterét, és megszerkesztem.
Feladat:
Írj egy maximum 100 szavas részletet egy sci-fi vagy fantasy világvégéről. Bármi történhet, nincs megkötés.
Ide, az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára írd be (akár a sima kommentmezővel, akár a Facebook sávjába.)
Határidő: június 29., péntek éjfél.
Eredményhirdetés: július 6., péntek reggel
A beküldött írás szerkesztett változata kikerül: Július 13., péntek reggel

Elsőre nem tűnik túl nehéznek, de aki próbált már ilyen rövid terjedelemben magvas gondolatot megfogalmazni, az tudja: jól meg kell válogatni a szavainkat. Különösen, ha világvégéről írunk, amihez talán egy egész könyv is kevés lenne.

Több ötletem is volt, de csak egy írást lehet küldeni, választanom kellett. Ez mellett döntöttem:

Ádám a sírnál üldögélt, hátát egy kőnek vetve, a szürke horizontot nézte. Hosszú ideig remélte, hogy valaki feltűnik majd, egy élő ember, aki megvigasztalja, hogy nincs egyedül, van még jövője az emberiségnek. A táj mozdulatlan maradt, a vastag felhőréteg és a levegőben szálló por alatt szürkéllettek a fák, fakók voltak a bokrok, élettelen a fű. A Nap sugaraival kihunyt a remény is. Csontig lesoványodott kezét felesége sírkövére tette, arcán könnycsepp gördült végig. Köhögőroham lett rajta úrrá, kezét véresen vette el szájától. Fáradtan hajtotta fejét a kőre, lecsukta szemét, és a régi időkről álmodott, még egyszer, mielőtt utolsó lehelete is elszállt.

Ezek pedig maradtak a tarsolyomban, de semmi probléma, jó kis gyakorlat volt száz szóba sűríteni őket:

A mágus kitárt karokkal állt a sziklán. Tépett, megperzselt köpenyét tépázta a szél, a homlokán lévő sebből vér folyt le kormos arcára. Szemében tűz tombolt, száját szóra nyitotta, és az ég felé kiáltotta a varázsigét. Hangja égzengésként dörrent, ellenállhatatlan hullámként gördült le a völgybe, ahol százezernyi tojásból kibújni készült a sárkányfiókák új, kegyetlen nemzedéke. Az anyasárkány sebesülten vergődött a katlan mélyén, tehetetlen ordításától megremegtek a hegyek. A varázslat kőgörgetegként zúdult a tojásokra, összetörve és eltemetve őket. A mágus a földhöz ütötte botját. A hegy megrázkódott és leomlott, maga alá temetve az utolsó sárkányt, és az utolsó embert.

A kapitány az űrhajó szűrőin keresztül a gigászira nőtt, izzó Napot nézte. A kivetítőn csupán karnyújtásnyinak tűnt a távolság. Hátat fordított az érzéki csalódásnak, a másik kijelző felé. Gyomra görcsbe rándult. Megigézve bámulta a megállíthatatlan pusztulást. Az óceánok vize piszkos szürkébe fordult, a kontinensek zöldje helyén barna foltok éktelenkedtek. Ilyen nagyítás mellett nem látszottak a tüzek, de az országnyi füstfelhők félelmetesek voltak. A hegyek hósapkái eltűntek, a sarkok jege elolvadt, a kontinensek alakját eldeformálta az emelkedő víz. A kapitány elszakította magát a látványtól. Amint kiadta az indulási parancsot, úgy érezte, lelkének egy darabja itt marad, a haldokló Földön.

Reklámok