Címkék

, ,

– Nano micsodára? – kérdezheted. – Mi ez, valami tudományos konferencia a nanotechnológiáról?

Távolról sem. A NaNoWriMo a National Novel Writing Month (Nemzeti Regény Író Hónap) rövidítése. Írói körökben nemes egyszerűséggel nano-nak is emlegetik. A résztvevők célja, hogy novemberben során megírjanak egy legalább 50.000 szavas regényt. Rövidnek tűnik az egy hónap? Rövid is! De meg lehet csinálni.

A kezdeményezés Amerikában született (hol máshol?), és először valóban nemzeti esemény volt, de mára a világ minden részéről csatlakoznak hozzá. Igen, magyar résztvevők is vannak.

Az egészet a http://www.nanowrimo.org/ weboldal fogja össze, ahol részletesen el lehet olvasni, hogy mi is ez, és hogyan működik. Gondold meg, és csatlakozz! Biztosan kapsz néhány bátorító szót és segítséget a magyar tábortól. Én azért veszek részt rajta, mert célratörően, szervezetten, és belátható időn belül meg lehet szülni egy regényt.

Amikor az ember csak úgy írogat, hajlamos lustára venni a tempót. Ha a múzsán kívül más nem ösztönöz, könnyű indokokat találni, miért nem tudok éppen írni. Egész nap dolgozom, estére fáradt vagyok, éppen a kedvenc sorozatom megy, és a kutyát is meg kellene sétáltatni, nem is beszélve a mosatlan edényekről. A NaNo alatt viszont a tudatalattimba befészkeli magát a gondolat, hogy írjak, hozzam a napi szómennyiséget, haladjak a regénnyel.

Van, aki nem bír parancsszóra írni, meg kell várnia az ihletet. Megértem, én is voltam már így. Mégis azt javasolom, hogy próbáld ki a NaNo-t! Az írók kilencven százaléka gyorsan írja az első kéziratot, nem érdekli őket, ha nem tökéletes, csak minél hamarabb kész legyen. Ilyenkor elnémítják kritikus énüket, és hagyják folyni a kreativitásunkat. A kritikus szemüveget majd a szerkesztésnél és csiszolásnál veszik vel. Ezért is tud jól működni a NaNo, a lényeg, hogy megszülessen az első kézirat. Az 50.000 szó azért kell, mert körülbelül ez az alsó határa egy regénynek.

Miért is készülök előre? Mert nem organikusan írok, azaz nem tudok csak úgy leülni, elkezdeni a történetet, és hagyni, hogy kialakuljon. Ki kell találnom miről szóljon, össze kell, hogy álljon a történet, és meg kell terveznem a fő cselekménypontokat. Persze a részletek majd az írás közben jönnek, és gyakran más irányt vesz a sztori, de kell, hogy legyen egy iránytűm, és mérföldköveim. Ezért a NaNo előtt foglalkozom a következőkkel:

  • Ötletelek, hogy miről szóljon a történet. Sok alapötletem van, kapásból elő tudnék venn tízet, amiből regényt lehetne írni. Veszem azt, amelyiket a legizgalmasabbnak tartom, és hagyom, hogy agyam meginduljon. Felteszem az örök kérdést: mi lenne, ha? Gondolkodom, jegyzetelek, ötleteket gyűjtök.
  • Kidolgozom a cselekményt. Írok néhány oldalt, általában egy-két bekezdést fejezetenként vagy jelenetenként, nagy vonalakban arról, ami történik. Itt is nagy szerepe van a kérdéseknek: mi lenne, ha? hogyan döntene e szereplő ilyen helyzetben? mi az indítéka? melyek a vágyai? hogyan ütközik ez más szereplőkével? satöbbi. A végére van egy csontváz, amelyet a kézirat írásakor kitölthetek hússal. 
  • Kidolgozom a szereplőket. Ez általában párhuzamosan megy a cselekménnyel. Elindul a történet, és amikor egy új szereplőhöz érek, írok róla néhány bekezdést. Olyan mélyre ások a jellemükben és múltjukban, amilyet a karakter fontossága megkíván. 
  • Anyagot gyűjtök. Könnyebben megy majd az írás, ha előre ismerem a helyszíneket, tudom milyen tárgyakat fognak használni. Lehet, hogy elméleti dolgoknak is utána kell néznem, scifinél ez gyakran szükséges.

Nem biztos, hogy mindezeket sikerül megvalósítani november elsejéig, de semmi vész, egy-két dolognak közben is utána lehet nézni, és a részleteket később, a szerkesztésnél is ki lehet tölteni.

Segít végigvinni az egy hónapos írás-maratont, ha van valaki, akivel ösztönözni tudjuk egymást. A NaNo weboldalán csatlakoztam a magyar közösséghez, lehet kérdezni a többiektől, és kölcsönösen bátorítani egymást.

Végül van még egy dolog, amit érdemes megtenni: felkészíteni a családot, hogy intenzív írás időszaka jön. Valószínűleg megértik, és írás közben nem nyaggatnak, hogy miért ülsz annyit a számítógép előtt, vagy miért nem vitted ki a szemetet.

Közeledik november 1. Te részt veszel a NaNoWriMo-n?

Advertisements