Címkék

, ,

ajtoazoceanbaRitkán hagyok félbe könyvet, de férfiasan bevallom, Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba című regényét a 171. oldalon feladtam. Ez azért is kár, mert hosszú szünet után papír könyvet vettem a kezembe e-könyv helyett.

Több oka is van, amiért nem tartottam ki a végéig. Az egyik, hogy nem tetszett ahogyan meg van írva. A szöveg tele van száraz, tényszerű közlésekkel, amelyeket illő lett volna a szereplők tettein vagy párbeszéden keresztül megmutatni. Mondok egy példát. Egy helyen azt olvastam, hogy Merwen szomorú lett. Miért nem azt írta az írónő: “Merwen lehorgasztotta a fejét, vállai megereszkedtek, mintha hatalmas teher nehezedett volna rájuk”? Tipikusan kezdő írói hiba, ami már az Aranymosás első rostáján fennakadt volna.

A világépítést a könyv érdemeként kell említenem, mert mind a szigorú hierarchiára épülő Valedon, mind az egyenlőségen és szereteten alapuló Shora érdekes. Tetszett, hogy új világokat fedezhettem fel. Sajnos sok ígéretes lehetőséget nem használt ki az írónő. Ott voltak például a lökőlidércek – óriási tengeri állatok, amelyek testén kívül elhelyezkedő, kipukkanó emésztőhólyagjukból savat spriccelnek az áldozatukra. Van egy rész a könyvben, amikor vadásznak rájuk, pontosabban a “karjuk”-ra. Olyan izgalmas jelenetet lehetett volna írni belőle, ami odaszegezi az olvasót a székhez. Ehelyett, amikor rátámad az állat az egyik szereplőre, és már éppen eléri, ő elveszti az eszméletét, és kész. Hol a feszültség? Hol az akció? Mi késztet engem olvasót arra, hogy a körmömet rágjam izgalmamban?

Ha már itt tartunk, ez volt a másik ok, amiért abbahagytam. Unatkoztam. Érezhető volt, hogy egy nagy léptékű feszültség van kialakulóban a két nép között, de a személyes konfliktusok ábrázolása gyengére sikerült. Igazából nem volt hiány ellentétekben, de a tálalás elvette az élüket.

A karakterek meglehetősen elnagyoltak, olyan érzésem volt, mintha marionett figurák előadását nézném. A párbeszédek pedig időnként érthetetlenek voltak a számomra. A szavakat persze értettem, de sokszor maradt rejtély előttem, hogy ki miért mondja azt, amit éppen mond.

Mielőtt leültem a könyvről írni, beleolvastam az angol nyelvű fülszövegbe, és gyanús lett, hogy a fordítás is ludas kehet. A vízivilág népét magyarul “Cserék”-nek nevezik, míg az angolban “Sharers” a nevük. A két szó olyan jelentési árnyalatokban tér el, ami sok mindent megváltoztat. A share szó inkább másokkal való megosztást, valmin történő osztozást jelent. Szerintem nagy különbség van a vízivilág köszönésének jelentésében: “Szép napot cserélek veled!” (a könyv magyar fordításában) vagy “Szép napot osztok meg veled!” (a share pontosabb alkalmazásával).

Eddig nem figyeltem, csak most olvastam, hogy a könyv 1986-ban íródott. Gyanítom, hogy ennek is köze lehet ahhoz, hogy milyen stílusban írta meg Joan Slonczewski. Nemrég hasonló okok miatt félbehagytam Joe Haldeman Örök háború címú könyvét, ami szintén azidőtájt született.

Az Ajtó az óceánba annak idején az év scifi könyve volt Amerikában, de az az érzésem, hogy eljárt felette az idő.

Ja, még egy apróság: a borító szerintem szuper, nagyon tetszik, de a zöld, karmos, hosszú hajú női alaknak nem sok köze van a Shorán lakó kék színű, szőrtelen nőkhöz.

Reklámok