Címkék

, ,

Íme egy saját krimi novella, jó szórakozást hozzá!

Csapdában

A férfi Rosalinde McCarthyt nézte a távcsövén keresztül. Negyvenes nő, vörösre festett, hosszú haj, karcsú alak, amelyet fitneszgépek formáltak sportosra. A valószínűleg méregdrága nappali kosztümből már átöltözött a kényelmes otthoni köntösbe, talán már túl volt a habos forró fürdőn is. Zöldségeket szeletelt fel, beledobta őket a turmixgépbe, majd bekapcsolta.
A férfi leengedte a távcsövet, és a fák lombkoronája közötti tiszta részen a sötét eget kémlelte. A hold elbújt, felhők gyülekeztek, feltámadt a szél, és esőszagot hozva, hangos susogással ringatta a gallyakat.
A férfi John Smith–nek nevezte magát. Tökéletesen hétköznapi és könnyen felejthető álnév.
Smith Rosalinde McCarthy meggyilkolására készült.
Ismét szeméhez emelte a távcsövet. A nő már kikapcsolta a turmixgépet, és a zöldes színű löttyöt pohárba öntötte. Smith elfintorodott. Ezek a gazdag macák mindig a legújabb fogyókúrás őrület szerint mérgezik magukat valami bioterméknek mondott hulladékkal. Azt hiszik, hozzátartozik az imidzshez, a maszkhoz, amit a felső tízezer tagjaiként a közember felé mutatnak. Undorító!
Smith még egyszer végigvett magában minden gondosan eltervezett lépést, gondolatban kipipálta a listán a szükséges eszközöket. Mind a vállára akasztott táskában lapultak.
A ház fekete tömegként tornyosult a parknyi kert közepén, mint tisztáson gubbasztó óriás. A felső szint teljes sötétségbe borult, alul is csak a konyhában égett a villany. A fák között maradva megkerülte, egészen addig haladt, amíg a kocsibejáró betoncsíkjához nem ért.
A főbejárat fölötti lámpa halvány fényt vetett a gondosan ápolt rododendron bokrokra, virágágyásokra és precízen nyírt sövényre. Látni engedett valamennyit a klasszicista stílusú rezidenciára hajazó épület külsejéből is. Smith beszívta a délután nyírt gyep még most is érezhető illatát, amibe a közelgő vihar jellegzetes ózonszaga vegyült. A távolban villámlott, kisvártatva a mennydörgés hangja is megérkezett. Eleredt az eső, először csak tétova cseppekben, majd egyre szaporábban. Nem is lehetett volna kegyesebb hozzá az időjárás, az eső és a vihar hangja el fogja nyomni a sikoltásokat.
Smith az órája fluoreszkáló számlapjára nézett: ideje akcióba lépni. A férj fél órája ment el egy munkavacsorára, a személyzetnek kimenőnapja volt. Nem véletlen, hogy Smith mostanra időzítette az akciót, több hetes megfigyelés és alapos információgyűjtés előzte meg. Felidézte a ház alaprajzát, amit az emlékezetébe vésett.
Felhúzta a sísapkát, és elindult a ház felé, kilépve a fák alkotta természetes ernyő alól. Fel sem vette az esőt, a gondolatai már az előtte álló feladaton jártak.
Átvágott a kocsifelhajtón az oldalbejárathoz, a nagy, gombnyomásra felhúzható garázsajtó mellett. Kisméretű elemlámpát vett elő, a szájába fogta, majd álkulcs készlettel kinyitotta a zárat. Belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Az eső hangja eltompult, de az egyre közeledő vihar égzengése még most is hallatszott.
A több autó befogadására is alkalmas garázsban a lámpa fénye egy fehér Mercedesre esett. Smith leguggolt a bal első kerék mellé, az övén lévő tokból kést vett elő, és a hegyével benyomta a szelep apró pöckét. A levegő éles sziszegéssel távozott, és a kocsi eleje megsüllyedt. Smith körbement, és valamennyi kereket leengedte. Az akció első lépcsője teljesítve, a menekülési lehetőség kiiktatva. Később, amikor eltünteti a nyomokat, könnyen fel lehet fújni őket.
Smith a ház belseje felé vezető ajtóhoz ment, hallgatózott, mielőtt óvatosan kinyitotta. Csend honolt a házban, kivéve néhány balról, a konyha irányából ideszűrődő zajt. Az ajtón túl a folyosó végighúzódott a földszinten, a konyhától a pincelejáróig. A bérgyilkos jobbra indult, néhány lépés után megtalálta a pinceajtót, majd lement a lépcsőn.
Az elektromos szekrényt pontosan ott találta, ahol az alaprajzon feltüntették. Mielőtt bármit kezdett volna vele, a táskájából egy szerkezetet vett elő, bekapcsolta, megvárta, hogy az ellenőrző lámpa zöldre váltson, és feltette a kapcsolódoboz tetejére. A világító led azt jelentette, hogy valamennyi mobiltelefon használhatatlan lett a házban. A jelzavaró megakadályozott minden hívást. Csak ez után kapcsolta le a biztosítékokat, mindegyiket egymás után.
Egy pillanatra megállt, és maga elé képzelte a nőt, amint rémülten áll a sötétben, talán éppen az undorító turmixot tartalmazó poharát szorongatja, és azon jár az agya, hogy mit tegyen. Az első ijedtség után biztosan odatapogatózik a fiókhoz, amelyben az elemlámpát vagy a gyertyákat tartják, és fényforrást keres magának. Aztán valószínűleg a kapcsolószekrényhez indul, hogy megnézze a biztosítékokat.
A patkányfogás egyik módszere, hogy ennivalóval egy ládába csalják a patkányt, és egy cseles megoldással rázárják a fedelet. Most a pince lesz a csapda.
Felsietett a lépcsőn, ügyelve rá, hogy ne keltsen zajt, felérve megállt fülelni. A konyha felől fiókok zaját hallotta. Nem állt a rendelkezésére sok idő, mielőtt a célpont ebbe az irányba tart, de nem is kellett. Néhány lépésnyire jobbra megtalálta a takarítószerek tárolására használt apró helyiséget. Belépett, lekapcsolta lámpáját, és a nyitott ajtón a fejét kidugva a konyha irányába kémlelt. Fényt látott kiszűrődni, a csóva táncából ítélve elemlámpa lehetett. A nő kilépett a folyosóra, a lába elé világítva. Egy villám a konyha felől fénybe burkolta egy pillanatra az alakját, amint vállát előre görbítve, a lámpát két kézre fogva elindul a folyosón Smith irányába. A dörgés szinte rögtön bekövetkezett, a vihar már a nyakukon volt. A hangos dörrenésre a nő ajkát apró sikkantás hagyta el. Félt, és ez Smith malmára hajtotta a vizet. Aki fél, azt könnyebb elkapni. Az áldozatokra gondolt, akiket megbénított a félelem az utolsó pillanatban, szinte már túlságosan is megkönnyítve, hogy kioltsa az életüket. Smith-t izgalom járta át, amikor azt találgatta, vajon a célpont milyen típus: ledermedő, vagy foggal-körömmel harcoló. Smith mindig izgalmasabbnak találta, ha a célpont ellenállt. Ilyenkor elkapta a vadászösztön, és addig űzte, hajtotta, amíg sarokba nem szorította, aztán szinte kéjes lassúsággal végzett vele.
A nő lassan közeledett, Smith pedig behúzódott a fülkébe, és behajtotta az ajtót. Mindjárt elsétál az ajtó előtt, mit sem sejtve. Váratlanul apró ütést érzett a karján, a következő pillanatban pedig valami koppant a kövezeten mellette. Egy takarítóeszköz lehetett, talán egy partvis, ami eldőlt, amikor becsukta az ajtót. Smith megmerevedett, remélte, hogy a nő nem hallotta meg. A résnyire nyitott ajtón kifelé fülelt.
– Van ott valaki? – hallotta a nő félelemtől vékony hangját.
Smith káromkodott magában, és várta, hogy mit tesz a nő. Végül is nem baj, ha nem sétál be a csapdába, legalább hosszabb és élvezetesebb lesz a vadászat.
Az eső dobolásán keresztül is hallotta a nő papucsának távolodó kopogását. Kinyitotta az ajtót, és kikémlelt. Újabb villám fényénél látta, hogy a folyosó üres. A konyha felől ismét zajokat hallott.
A nő gyanított valamit, most már nem volt értelme a lopózásnak. Smith hosszú léptekkel a konyha felé sietett, közben előhúzta pisztolyát a hónaljtokjából. A konyhaajtóhoz ért, megtorpant egy pillanatra, majd belépett. A sötétben semmit sem látott. Felkattintotta elemlámpáját, és körbepásztázott. A konyha üresnek tűnt, a túlsó végében egy ajtó a spájzba vezetett, talán oda bújt el a nő. Az asztalon mobiltelefon hevert, a kijelzője még világított. Szóval a kis kurva megpróbált telefonálni. Smith szája gúnyos mosolyra húzódott. Elhaladt a mosogató mellett, és amikor a dupla ajtajú hűtőgépet elhagyta, a szeme sarkából mozgást látott. Odakapta a lámpát, és a célpontot látta, valamilyen fehér flakonnal a kezében, amit feléje lendít. Ösztönösen az arca elé kapta a karját, és elfordult, ezért a folyadék nem az arcába fröccsent, ahogy a nő minden bizonnyal tervezte, hanem a sísapkán és a ruháján landolt. A nő kihasználva a pillanatot elszaladt mellette, át a konyhán, a lakás irányába.
Smith háztartási lúg szagát érezte. Lerántotta a fejéről a sapkát, és mérgesen eldobta, úgy érezte, mintha égne a bal füle és a nyaka. A mosogatóhoz rohant, lecsapta a pultra a lámpát, aztán megnyitotta a csapot, és vizet fröcskölt a bőrére.
A lúg nem okozhatott nagy kárt, a háztartásokban hígítottat használnak, de nem szerette volna, ha nyoma marad. Gondolatait elhomályosította a gyomra felől felkúszó düh, vére forrott a haragtól. Ez a szajha ellenáll. Harcol, azt hiszi, megmentheti nevetséges életét. Azt hiszi, megúszhatja. Vett néhány mély levegőt, gondolatai kitisztultak. Talán jobb is így, értékesebb lesz a trófea. Felvette a lámpáját, maga elé emelte a fegyvert, és a nő után indult.
Egyre sűrűbbek lettek a villámok, nagyon hamar jöttek utánuk a dörgések is. Smith kilépett a folyosóra. A garázsból halvány, táncoló fény szűrődött ki. A férfi szája szegletében kárörvendő mosoly jelent meg: most jön rá a ribanc, hogy az autó használhatatlan, nincs menekvés. Végigrohant a folyosón, közben övébe tűzte elemlámpáját, hogy legalább egyik keze szabad legyen. Belökte a garázsajtót. A célpont néhány lépésre állt tőle, kezében lámpával, az autó kerekét bámulta. Megpördült, az elemlámpa halvány fényénél is jól látszott elkerekedett szeme, és rémült arckifejezése. Megigézve bámult Smithre. A férfi két lépéssel ott termett, elkapta a köntösét, és maga felé rántotta. A köntös szétnyílt, a nő pedig kislisszant belőle, a ruhadarab Smith kezében maradt. Az elemlámpa leesett, és begurult az autó alá. A nő a garázs másik vége felé iramodott, az ajtóhoz, ahol Smith bejött a házba. Smith a földre hajította a köntöst, és utána vetette magát, de a nő már kijutott, és becsapta az ajtót, egyenesen Smith fegyvert tartó kezére. A pisztoly csattanva esett a földre, és egy méternyire, a fal tövében állt meg. Smith káromkodott, és visszafordult, hogy felvegye. Aztán a célpont után vetette magát.
Odakint ítéletidő fogadta. A vihar teljes erővel tombolt a ház felett, szünet nélkül villámlott, és dörgött. Egy villám fényénél megpillantotta a nőt alsóneműben, amint a gyepen keresztül fut a ház sarka felé, küzdve a széllel és az esővel.
Smith úgy érezte magát, mint vadász, aki fárasztja a vadat. Nekifeküdt a szélnek, és a nő után indult. Alig tett néhány lépést, az eső átáztatta a ruháját, de nem foglalkozott ilyen érdektelen dolgokkal, tovább nyomult előre. Elérte a ház sarkát, végighaladt az oldala mellett, és befordult hátul. A tárva hagyott konyhaajtóban találta magát. Elemlámpája még mindig az övébe volt tűzve, most bekapcsolta. Nedves lábnyomok vezettek át a konyhán a ház belseje felé, követte őket. Cipője másik tocsogó lábnyomösvényt hagyott a padlón.
A folyosóra kilépve hallgatózott. Egy ideig csak az eső dobolását hallotta, és a lassan ritkuló mennydörgéseket, de aztán valami zaj jött az emelet felől. A lépcsőhöz ment, és felfelé világított. Odafent, a lépcsőkorláton túl egy nyitott ajtót látott, és az emeleti folyosó sötéten tátongó száját. Lassan fellépdelt a lépcsőn, lépéseinek neszét elnyelte a padlószőnyeg. Felérve végigvilágított a folyosón, és mivel nem látott senkit, belépett a nyitott ajtón. Hálószobában találta magát, amit talán vendégek számára tartottak fenn, mert az ágy be volt vetve, és sehol sem látott használati tárgyakat, amelyeket az emberek szanaszét hagynak maguk körül. Biztos, ami biztos, benézett az ágy alá, és a szekrénybe, fél szemét végig az ajtón tartva. Nem szerette volna, ha a nő visszajut a földszintre. Érezte a zsákmány elejtésének izgalmát, és nem akarta, hogy a nő sokáig húzza. El akarta kapni, és végezni vele.
Kilépett az üres szobából, az ajtót kulcsra zárta, és a kulcsot elhajította. Eredetileg úgy akarta elrendezni, hogy balesetnek látszódjon, de a nő nem fogja megadni magát ellenállás nélkül. Az pedig zúzódásokat jelent, lehet, hogy csontja is törni fog. Nehéz háztartási balesetnek álcázni. Most már nem érdekelte, túljutottak azon a ponton, amikor még számított a látszat. A játék egyszerűbbé vált, szabad lett a préda. A célpont az utóbbi idők egyik legélvezetesebb munkája lett.
Smith a következő ajtóhoz ért, lenyomta a kilincset, és belökte. A lámpa fénye egy másik hálószobát világított meg: rózsaszín ágytakaró, az ágyon plüss állatok. A gyerekszoba. Belépett, hogy gyorsan átkutassa. Az ajtó mögül a sötétből valami feléje sújtott, reflexszerűen a feje fölé emelte kezét. Az ütés a karját érte, fájdalom nyilallt a bicepszébe, kezéből elrepült a pisztoly. Smith a szoba belseje felé lendült, ki akart kerülni a támadó hatóköréből, amikor félig a hátán, félig az oldalán csattant a második ütés. Hallotta bordája reccsenését, amit iszonyú fájdalom követett. Előre esett, és kínok között fordult a hátára, szembe akart nézni a támadójával. A nő azonban nem használta ki, hogy a férfi a földön feküdt, hanem kimenekült az ajtón.
Smith fekve maradt néhány pillanatig, minden egyes lélegzetvételnél fájdalom nyilallt az oldalába, jobb karja pedig a szívverése ritmusára lüktetett. Átkozta magát a túlzott magabiztossága miatt. Hogyan lehetett ilyen óvatlan! Hiszen a ribanc már a konyhában kimutatta a foga fehérjét! Úgy tűnik, a halálfélelem kihozta belőle a nőstény oroszlánt. Ideje móresre tanítani! Érezte, hogy újabb adrenalin hullám önti el a testét, összeszorította fogait, és feltápászkodott. Arra használta a fájdalmat, hogy feltüzelje magát. Még nincs vége a játéknak, csak most jön a java! Felvette az elemlámpáját, aztán megkereste a pisztolyát.
Kikémlelt a folyosóra, de nem látta a nőt. Ezt az ajtót is bezárta, a kulcs pedig az előző sorsára jutott.
Jobb karját az oldalához szorította, így egy fokkal elviselhetőbbnek tűnt a fájdalom. Kezében erősen szorította a pisztolyt, minden akaraterejét összeszedve nem engedte, hogy a kín legyűrje.
A vihar elvonulni látszott, ritkultak a villámlások és dörgések.
A következő szobánál jóval óvatosabb volt, de üresen találta. Ugyanúgy bezárta, minta másik kettőt. A célpont rejtőzési lehetőségei egyre fogytak, Smith módszeresen szorította sarokba.
A folyosón még három ajtó várt rá. A nő a következő mögött lapult. Amikor Smith térdre ereszkedve bevillantotta lámpáját, megpillantotta, amint feléje sújt. A nő arra számított, hogy ugyanúgy elkaphatja, mint az előbb, ezért ütése magasan Smith feje fölött suhant el. Smith lőtt, annak ellenére, hogy a célpont mozgott. A nő ajkát fájdalmas kiáltás hagyta el, a kezében tartott baseball-ütő a földre esett. Átrohant a szobán, és a földre vetette magát az ágy mögött.
– Vége a játéknak! – mondta Smith, de nem kapott választ.
Belépett a szobába, lassan megkerülte a hatalmas franciaágyat, és bevilágított mögé. Az ágy és a fal között feküdt a nő, kezét bal alkarjára szorítva. Csak karcolás lehetett, alig szivárgott ujjai közül a vér. Amikor a fény ráesett, a nő rémülten felült, és minél messzebb próbált kerülni Smith-től. Hatalmas, ijedt szemmel egészen az éjjeliszekrényig hátrált, és ott maradt, remegve a félelemtől. Csapzott haja az arcára és a vállára tapadt, még mindig vizes melltartója áttetszően látni engedte melleit. Smith megtorpant egy pillanatra, még nem lőtt. A pisztollyal sakkban tartotta a nőt, akinek láthatóan nem csak a fegyverei fogytak el, hanem a bátorsága is.
– Ne bántson, kérem! – mondta remegő hangon.
Miért ne játszhatnánk egy kicsit, mielőtt vége? Ritkán adódik ilyen lehetőség. Smith a fegyver csövével az ágy felé intett.
– Fel az ágyra! – mondta.
– Ne, kérem ne! – mondta a nő, kezét védekezően maga elé tartva.
– Legyen jó kislány, és üljön fel az ágyra! Ha jól viselkedik, talán még meg is úszhatja.
Ez hazugság volt, de Smith tudta, hogy a remény sok mindenre hajlandóvá teheti az embert. A nő lassan felállt, és mereven leült az ágy szélére.
– Ne bántson, kérem! – mondta alig hallhatóan.
– Az ágy közepére! – mondta Smith. Kezdte egyre inkább élvezni a helyzetet.
A nő a kezére támaszkodva lassan feljebb csúszott az ágyon, amíg háta neki nem ütközött az ágy végének, a lehető legmesszebb Smith-től.
– Most vedd le szépen a melltartót! – mondta Smith.
A nő remegő kezekkel engedelmeskedett, először eltakarva magát, de Smith fegyverének újabb mozdulatára keze lehanyatlott a párnák közé. Smith lassan leengedte a fegyvert. A nő már nem szabadulhatott.
– Most a bugyit! – mondta.
– Azt várhatod! – a nő keze lendült a párna alól, fegyver villant meg benne. Csattanás hallatszott, két tüske csapódott Smith mellkasába, és ötvenezer volt rázta meg. Tudata milliónyi fájdalomszikrára robbant szét, aztán a feketeség rázuhant, mint egy feneketlen zsák.

Lassan bukkant fel az eszméletlenség homályából. Feje iszonyúan fájt, mintha valaki ráült volna, és beletelt egy kis időbe, mire épkézláb gondolatokat tudott formálni. Amint visszatértek az érzékei, rájött, hogy a földön hasal, és mozdulni sem tud. Karját és lábát hátrafeszítették, a kötelek csuklójába és bokájába vágtak. Megpróbált megmozdulni, de izmaiba görcsös fájdalom markolt, a szenvedést tovább fokozta lüktető oldala. Nedves ruhája ellenére is melege volt, izzadt. Feje nedves tócsában feküdt, minden bizonnyal nyáladzott, amíg eszméletlen volt. Sorra visszatértek az emlékei, a hajsza a célpont után, végén az elektromos sokkolóval. Minden dühe elszállt, helyébe kétségbeesés furakodott. Itt feküdt, magatehetetlenül, kiszolgálva más kénye-kedvének.
Lépéseket hallott.
– Végre! Már azt hittem elmarad a nagy finálé.
A határozott női hang valahonnan elölről jött. Megpróbálta felemelni a fejét, és a következő pillanatban a hajába markoló erős ujjak segítettek neki, hogy fel tudjon nézni. A nő a földön ült törökülésben, és Smith saját hangtompítós pisztolyát nyomta az arcába. Már felöltözött, de Smith nem bírt a ruházat részleteire koncentrálni.
– Mit… mit akar? – Smith torka kiszáradt, hangja reszelősen hangzott.
– Ez az én nagy jelenetem, ennyi nekem is jár!
A nő elengedte a haját, Smith feje lehanyatlott a földre. A nő felállt, eltűnt egy rövid időre a látóteréből, majd visszajött, és egy laptopot tett a földre, gondosan úgy igazítva, hogy Smith jól lássa. Megnyomott egy gombot, mire elindult egy video. Fekvő helyzetben elfordítva látta, de így is nagyon jól ki tudta venni miről szólt. Őt, Smith-t mutatta, amint behatol a garázsba, majd leereszti az autó gumijait. Aztán másik kameraállásból a folyosó látszott és Smith, ahogy behúzódik a takarítószeres helyiségbe. A kamerák meglepően jó képet rögzítettek a rossz fényviszonyok ellenére. A nő beletekert a felvételbe, majd a lejátszás a konyhai jelenettel folytatódott, amikor a nő a vegyszert öntötte a nyakába. Aztán következett a baseball-ütős jelenet, majd pedig a sokkolás, végül a felvétel megállt, a földön agóniában fetrengő Smith kimerevített képét mutatva. A kamerák szögén látszott: gondosan választották ki a helyüket, hogy minden eseményt felvegyenek.
– Gondoltad volna, hogy a nedves ruha ennyire segíti a sokkolót? – kérdezte a nő egy teleshopos reklám derűjével.
– Ki vagy te? – kérdezte Smith.
– A halál angyala.
– De hát, a célpont…
A nő felnevetett.
– A célpont te vagy!
A vereség érzésébe valami más is vegyült, amit még sohasem érzett. Smith először életében rettegett.
– Miért?– kérdezte.
– Mert egy szadista állat vagy. A megbízónak elege lett.
Smith próbált érveket találni, amelyek hathatnak a nőre, és talán megingathatják. Talán, ha a saját oldalára állíthatná…
– Ne tedd! – csak erre a gyenge próbálkozásra futotta.
– Látom, még mindig nem érted. Kényes munkákat végeztél el, és az összes információ ott van a fejedben. Kockázatot jelentesz, amit meg kell szüntetni.
Smith kétségbeesetten próbált rájönni, hogy hol hibázott. Hetekig figyelte a nőt, a szokásait, a napirendjét, az embereket, akikkel kapcsolatba került. Az egész csak színjáték volt, hogy lépre csalja? Átkozottul jól megrendezte.
– Rád is ez a sors vár – nyögte.
– Ugyan, én semmit sem tudok azon kívül, hogy megszabadítom a világot egy pszichopatától.
 A nő közelebb hajolt, arca szinte érintette Smithét.
– Ha esetleg azt találnád hinni, hogy jól megfigyeltél, ki kell ábrándítsalak. Régóta tanulmányozlak már. Ismerem a módszereidet, ismerem a gondolkodásmódodat. Annyira kiszámítható vagy! Végig követted a forgatókönyvet. Bár nem tagadhatom, volt benne némi izgalom is. Köszönöm a játékot! Most pedig, a soha viszont nem látásra!
A nő eltűnt a látómezejéből, majd megnyomott néhány billentyűt. A felvétel ablaka bezáródott, és helyette a laptop beépített kamerájának élő képe látszott, középpontban Smith szenvedő arcával.
– Akarsz mondani valamit az utókornak? – kérdezte a nő gunyorosan.
Smith tudta, hogy vesztett, nincs tovább.
– Menj a pokolba! – mondta.
– Csak utánad!
Fegyver csöve nyomódott Smith homlokának. A halk pukkanás még eljutott a füléig, mielőtt végleg elsötétült a világ.

Advertisements